Shaffer Chimere Smith, művésznevén Ne-Yo amerikai pop- és R&B-énekes, dalszövegíró, producer, színész és rapper. Pályafutása során rengeteg slágerré vált dalt írt más előadóknak is.
Szövegíróként vált ismertté Mario Let Me Love You dalának szerzőjeként. Ezután érdeklődni kezdett iránta a Def Jamkiadó. 2006-ben kiadta első albumát, In My Own Words címmel. Az első kislemez, a So Sick világszerte sikert aratott. 2007-ben jelent meg második stúdióalbuma, a Because of You, 2008-ban pedig a harmadik, a Year of the Gentleman.Ne-Yo elmondása szerint 2010-ig nem tervezi, hogy új albumot készítsen.
Teljes név: Adele Laurie Blue Adkins Született: 1988. május 5. Származás: Tottenham, London, Anglia 4 éves korában ismerkedett meg a zene alapjaival, ekkor énekelni kezdett, első dalát, a Hometown Glory-t 16 éves korában írta. Tanulmányait a híres BRIT School-ban végezte, 2006 májusában érettségizett le, Leona Lewisosztálytársaként.
Egy iskolai projekt keretein belül felvett egy 3 dalos demót, melyet egyik barátja feltöltött a myspace-re, ahol hatalmas sikere lett a hallgatók körében. Ezek után futott be egy ajánlat az XL lemezkiadótól. Habár eleinte voltak kétségei a kiadóval szemben, de menedzsere Jonathan Dickins szava és kedvenc előadója Jamie T ottléte elégnek bizonyult, ahhoz,
Pierre David Guetta (Párizs, 1967. november 7.) francia zeneproducer és house-DJ.
Első mixeit 13 évesen készítette, 15 évesen partikat szervezett. 17 éves korában a párizsi ‘Broad’ DJ-jeként kezdte el pályafutását. 1988 és 1990 között a Radio Nova DJ-jeként mixelt house zenét. 2005-ben megjelenő “The World Is Mine” című száma - amely a Simple Minds “Someone Somewhere In Summertime” számának mintájára készült - Európában a dance listák élére ugrott. A DJ, aki már mindent elért, amit csak lehetett. Slágereit betéve tudja minden rádióhallgató, lemezeiből több millió kelt el világszerte, alig akad olyan fesztivál ahol még ne játszott volna, s emellett rengeteg szakmai
Az LMFAO egy amerikai elektro-hop duo, mely 2006-ban[1] alakult Los Angelesben, Californiában, mely rapperekből, és táncosokból áll.
Zenéjük a bulizásról, ivásról szól, és a csoport általában utal a zenei stílusukra "Party Rock". Az LMFAO név - Laughing My Fucking Ass Off kifejezés kezdőbetűiből áll, bár gyakran "Loving My Friends and Others" kifejezéssel használják.
Tagjai
Dj Redfoo alias Stefan Kendal Gordy 1975.09.03.
SkyBlu alias Husten Gordy 1986. 08.23.
Ők a Motown lemezkiadó alapítójának Berry Gordy-nak az unokaöccsei.